Varga Mihály pénzügyminiszter által a héten benyújtott 2025-ös költségvetési javaslat szerint a következő évben az állam 38 739,173 milliárd forint bevétellel és 42 862,163 milliárd forint kiadással gazdálkodhat, így az államháztartás 4122,99 milliárd forintos hiánnyal zárná az évet. A tavalyi évhez képest ambiciózus hiánycsökkentési cél, hiszen 2024-ben, a többszöri módosítások után is el szerették volna érni a 4700 milliárd forintos hiányt. A Költségvetési Tanács számos kritikus megjegyzést fogalmazott meg a tervezettel kapcsolatban, többek között több száz milliárd forintnyi kockázatot is látnak. A tanács ugyancsak hozzátette, hogy a tervük szerint a parlament számára alkalmas a megvitatásra.
A tervezett költségvetési adatok már a benyújtás előtt is vita tárgyát képezték, a Pénzügyminisztérium folyamatosan védte ajavaslatot, amely szerint az új lehetőségek éve jön 2025-ben. A pénzügyminiszter az új költségvetési évben azállamháztartás hiányának csökkentését tűzte ki célul. Ehhez a hiányt 1000 milliárd forinttal szeretné csökkenteni.
A költségvetési javaslatból kiemelkedő néhány pont:
**Nyugdíjbiztosítási Alap**: A 2024-es 6019,9 milliárd forint után 2025-ben 6554,688 milliárd forintból gazdálkodhat az Alap. Az ütemterv szerint 2025-ben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 7200 milliárd forintot fordít.
**Családtámogatások**: A javaslat szerint 3750 milliárd forintot szánnak a családtámogatásokra.
**Közmédia**: A jövő évben 132,268 milliárd forinttal gazdálkodhat a közmédia közszolgálati hozzájárulás jogcímen.
**Egészségbiztosítási Alap**: Az egészségbiztosítási alap összességében 7,4 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, de egyes tételeknél a tervezett költekezés az idei évhez képest alacsonyabb.
**Honvédelmi Minisztérium**: A jövő évben a HM közel 2000 milliárd forintból gazdálkodhat, ebből 186 milliárd jut sportra, többek között 13,25 milliárd az MLSZ-nek.
Az állam a szabálytalankodóktól is számít bevételre, 96 milliárdot terveznek a bírságokból, ami az idei 80 milliárdhoz képest 20 százalékos növekedés.
(Forrás: 444.hu)