Az osztrák választások utáni politikai kép bonyolulttá vált. A legtöbb mandátumot a Szabadságpárt szerezte, ám senki sem kíván velük kormányozni. A kormányalakítás feladatát Karl Nehammer kancellárra bízták, aki a konzervatív Osztrák Néppárt vezetője. A szűk többséghez a szociáldemokraták támogatása is szükséges, így a liberális NEOS-t is bevonták a tárgyalásokba.
A szociáldemokraták “konstruktív erők kormányát” szeretnének, míg a kancellár széles és stabil szövetségre törekszik. A cél a növekedés, a jólét, a szigorúbb bevándorlási politika, az egészségügyi és az oktatási rendszer fejlesztése. A kancellár “józan észre épülő, politikai középhez tartozó szövetségre” törekszik, amely elutasítja a “radikalizmust és a megosztottságot”.
A balra nyitó szociáldemokraták és a liberálisok közötti összhang nem lesz egyszerű. A szociáldemokraták vagyonadót és munkaidő-csökkentést akarnak, míg a Néppárt és a liberálisok bérköltség- és vállalati adócsökkentésre törekednek. A liberálisok nyugdíj- és oktatási reformokat is szeretnének, amelyek nem biztos, hogy egyeztethetőek a Néppárt és a szociáldemokraták elképzeléseivel.
