A Híradónak adott interjúban Semjén Zsolt többek között a Bese Gergely-üggyel kapcsolatos véleményét is kifejtette. A politikus szerint az üggyel kapcsolatban az ellenzéknek ünnepelnie kellene a politikust, hiszen a “genderőrület általánosításáért” küzdöttek. Az üggyel kapcsolatban azt is hozzátette, hogy az “egyház védi meg a világot a genderőrülettől”.
Semjén az interjúban Orbán Viktor munkásságát is méltatta. A politikus szerint Orbán vezetésével Magyarország diplomáciája olyan erős, mint Mátyás király korában, sőt, a világpolitikát is a magyar politikus tematizálja. A politikus szerint Ausztriától az Egyesült Államokon át mindenki Orbán Viktorhoz pozicionálja magát.
Semjén a kereszténydemokrácia lényegét is kifejtette, és beszélt arról, hogy az ideológia mentesség is lehetne ideológia. Hozzátette, hogy “a legkiszolgáltatottabb kisebbség”, a magzati korukat élők mellett ki kell állni. A politikus véleménye szerint Donald Trump vezetésével az amerikai egyetemekről induló “woke és LMBTQ” is véget érhet, és Trump az orosz-ukrán háború kapcsán is “visszaadta a reményt”. A politikus kijelentette, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy “egyetlen magyar ember se haljon meg” Ukrajnáért.