Budapest: Az első bérlők beköltöztek a Fővárosi Lakásügynökség ingatlanaiba
A Fővárosi Lakásügynökség célja, hogy biztonságos és megfizethető lakásokat biztosítson a fővárosi lakosok számára. A kezdeményezés idén indult el, és az első bérlők már be is költöztek az általuk kezelt ingatlanokba. A bérlők között szerepelnek pályakezdő BKV-dolgozók, kisgyermekes egyedülálló anyukák, gyermekotthoni gyermekfelügyelők, valamint intézményből kiköltöző idősebb párok.
Az ügynökség vezetését Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnöke vállalta. Az új szervezet első feladata a Fővárosi Lakhatási Stratégiában rögzített koncepcióhoz kapcsolódó működési elvek rögzítése és tesztelése volt. Tavasszal a bérbeadók, majd nyáron a bérlők jelentkezhettek a programba, amely jelenleg is kísérleti szakaszban van. Az ügynökség a működés fejlesztése mellett megkezdte az első feladatait, amelynek legfőbb eredménye az első szerződések megkötése mellett a szervezet felállítása, a folyamatok kidolgozása, kipróbálása és fejlesztése.
A Lakásügynökség jelenleg 20 és 100 négyzetméter közötti, lakható állapotú ingatlanokat vár, de később bővíti a kezelhető ingatlanok körét. Az ajánlat azoknak kedvező, akik bármilyen okból nem tudnak foglalkozni a bérbeadással járó feladatokkal. Az ügynökség a házkezelési tevékenység értékével csökkentett díjon béreli az ingatlanokat, ami jelenleg 15%-os kedvezményt jelent. A tulajdonosok számára a legnagyobb vonzerőt a fizetési garancia jelenti: sem a lakás üresen állása, sem a bérlők fizetésének késedelme nem jelent kockázatot.
A bérlők számára a Lakásügynökség a piaci bérleti díj 30%-kal olcsóbban tud lakást biztosítani. A lakbértámogatás felét, 15%-át a Fővárosi Önkormányzat biztosítja. A bérlőket egy előre meghatározott, nyilvános szempontrendszer alapján rangsorolják, amely figyelembe veszi a háztartás létszámát és a fizetőképességet. A kiválasztáskor az ügynökség egy ingatlanban az egy főre jutó minimum 12 nm lakóteret garantálja.
A jövőben a Lakásügynökség a bérlők felé sávos lakbértámogatást szeretne bevezetni, a tulajdonosok felé pedig felújítandó lakások bevonására szóló ajánlatokat tervez készíteni. Emellett olyan ingatlanok is bekerülhetnek a kezelésükbe, amelyek 2029-ig funkcióváltó felújításon esnek át.