A svéd kormányzatban egyre nagyobb a felháborodás, miután kiszivárgott e-mailekből kiderült, hogy Paulina Brandberg miniszter annyira viszolyog a banántól, hogy alkalmazottainak meg kell tisztítani minden termet a gyümölcstől, ahova belép. Brandberg, aki a nemek közötti egyenlőségért és a munka világáért felel, korábban is beszélt a banánnal kapcsolatos problémájáról, “világ legfurcsább fóbiájaként” jellemezve azt.
Egy levélben, amit a svéd házelnök irodájának küldtek, kikötötték, hogy Brandberg “erős allergiája” miatt a teremben “nyoma sem lehet banánnak”, mielőtt egy kollégájával részt vesz egy megbeszélésen. Egy másik e-mailből kiderült, hogy egy egész rendezvényt kellett megtisztítani a banánoktól. A szervezők biztosítottak arról, hogy a konferencián “nem lesznek banánok”.
A miniszterelnök, Ulf Kristersson védelmébe vette Brandberget, szerinte a miniszter problémáját lekicsinyelték és gúnyt űztek belőle az emberek. Hozzátette, hogy Brandberg viszolygása nem akadályozta a kormányzati munkát. Maga Brandberg is kijelentette, hogy ez egy olyan probléma, amihez professzionális segítséget kért.
Az ügy országos beszédtémává vált Svédországban, sokakat szórakoztat, míg másokat zavar a miniszter viselkedése.