A budapesti panellakások átlagos ára idén 13%-kal emelkedett a tavalyi évhez képest, így átlagosan 42 millió forintért lehet hozzájutni egy ilyen lakáshoz a fővárosban. Ez az összeg rekordnak számít, ugyanis még idén nyáron is egymillióval kevesebbet kellett fizetni egy panellakásért.
Az ingatlanpiaci fellendülés az elmúlt időszakban nemcsak a téglaépítésű ingatlanokra, hanem a panellakásokra is hatással volt. A panellakások négyzetméterára átlagosan 789 ezer forintra emelkedett, de egyes lakótelepeken a milliós négyzetméterár sem ritka. A Duna House kínálatában a budapesti panellakások négyzetméterára 500 ezer és 1,22 millió forint között mozog, az ára pedig 24 és 83,75 millió forint között változik.
A 12 vizsgált lakótelep közül a Bécsi úti lakótelepen volt a legjelentősebb árcsökkenés 2023-ban, idén pedig itt emelkedtek a legnagyobb mértékben az árak. Jelentős, 30%-os áremelkedés tapasztalható a Káposztásmegyeri és az Óhegyi lakótelepen is. A budai Békásmegyeren 18%-kal magasabb az átlagos lakásár a tavalyi évhez képest, itt egy négyzetméternyi panellakás 833 ezer forintba kerül. A Fehérvári úti lakótelepen 968 ezer forintba kerül egy négyzetméternyi panellakás.
A keleti országrész panelárindexe is rekordmagas szintre emelkedett, míg a nyugati vármegyékben enyhe, 7 százalékos árcsökkenés tapasztalható.
(Forrás: telex.hu)