A vita középpontjában Szijjártó Péter korábbi külügyminiszter tavalyi hivatali utazásai állnak. Velkey György László a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arról számolt be, hogy a tárca átvilágítása során feltárt adatok szerint a volt miniszter és delegációja 19 alkalommal vett igénybe magánrepülőgépet több mint kétmilliárd forint értékben.
A bejegyzés szerint a repülőgépbérléseket a miniszter saját hatáskörben engedélyezte. A Fidesz a vádakra adott válaszában hangsúlyozta, hogy az utazások költségei az európai sztenderdeknek megfelelőek.