Lannert Judit tájékoztatása szerint a tárca az ország különböző pontjairól érkező diákokat fogadta egy munkamegbeszélés keretében. Az eseményen Kókayné Lányi Marietta közoktatási államtitkár és Naderi Zsuzsanna, a szakképzésért felelős államtitkár vett részt.
A felek az Országos Diáktanács fejlesztéséről és a párbeszéd minőségének javításáról egyeztettek. A minisztérium célja, hogy a szakképzésben részt vevő tanulók aktívabb szerepet vállaljanak a szakpolitikai javaslatok kidolgozásában. A diáktanács nyolc munkacsoportja több területen fogalmazott meg fejlesztési javaslatokat. A témák között szerepelt a mentálhigiéné, az iskolai infrastruktúra állapota és a kortárs segítő programok fejlesztése. Emellett a résztvevők javaslatokat tettek az iskolai közösségek erősítésére, valamint a diákönkormányzatok és a szakképzési képviseletek hatékonyabb működésére.