A Központi Nyomozó Főügyészség keddi közleményében tudatta a fejleményeket. Bús Balázst vezető beosztású hivatalos személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.
A nyomozó hatóság álláspontja szerint az érintettek olyan korrupciós rendszert működtettek a III. kerületben, amely független volt a mindenkori választási eredményektől. Bús Balázs 2002 és 2006 között alpolgármesterként, majd 2006 és 2019 között polgármesterként irányította a kerületet. A hatósági gyanú több politikai erőt is érint. A vizsgálatban érintettként szerepel Puskás Péter korábbi fideszes alpolgármester, Czeglédy Gergő MSZP-s önkormányzati képviselő, valamint Kiss László, Óbuda jelenlegi, DK-s polgármestere is. A gyanú alapján az önkormányzati pozíciók révén tettek szert rendszeres, jogtalan bevételekre 2008 óta.