Könnyen lehet, hogy már a jövő hét elején kiderül, ki követi Sulyok Tamást a köztársasági elnöki székben. A Tisza-frakció kezdeményezésére ugyanis az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó Hallerné Nagy Anikó alelnök elé került az a dokumentum, amelyben a Tisza Párt képviselői – Magyar Péterrel és 42 kormánypárti képviselővel az élen – azt kérik, hogy augusztus 11-re, keddre tűzzék ki az államfőválasztást.
A sietség nem véletlen, az Alaptörvény ugyanis pontosan meghatározza a kereteket. Sulyok Tamás megbízatása július 20-án szűnt meg, ettől a naptól számítva pedig legfeljebb 30 napja van a parlamentnek arra, hogy megválassza a következő államfőt.